A gyerekekkel foglalkozó szakemberek egyre többször tapasztalják, hogy a mai gyerekek sokszor fáradtak, ingerlékenyek, az alapvető érzelmeket is nehezen fogalmazzák meg, vagy ismerik fel. Hamarabb reagálnak indulatosan, agresszívabban. A gyermekeknek óriási a teljesítményszorongásuk már kisiskolás korban.

Mi lehet az oka ennek? Hogyan tudjuk segíteni a legjobban gyermekeinket?

Fontos, de itt erre nem térünk ki részletesen, hogy egy jól használható mintát nyújtsunk a gyermekünk számára a feszültséglevezetésről, konfliktuskezelésről. A pszichológusok egyetértenek abban, hogy a mai gyerekek és szüleik felé olyan társadalmi elvárásokat támasztanak, amelyeket emberi természetből kifolyólag is nehéz teljesíteni. Miközben az egész napos óvoda, iskola mellett mindenféle külö óra, fejlesztés, edzés kerül bele a gyerekek napi rendjébe, az érzelmi feszültség leadására egyre kevesebb idő és figyelem jut. Pár éve megfigyelhető, hogy szülők és szakemberek is hangsúlyozzák, hogy a természetben töltött idő, a szabad játék mennyire fontos a gyerekeknek a napi általános és együttélési konfliktusokból felgyülemlő feszültségek oldására (is).

“Egy születésnapi zsúrt tartottunk a helyi játszóházban, ahol a gyerekek szabadon játszottak, hangoskodtak koruknak megfelelően, rohangáltak. Az egyik anyuka meghallotta, ahogyan az ott dolgozó hölgy panaszkodik az arcfestő kislánynak, hogy milyen rosszak ezek a gyerekek.”

A történet jól végződött, mert a gyerekek jól érezték magukat, a szülők és a gyerekek a zsúr végén közösen osszepakoltak. De történhetett volna az is, hogy az adott szülők elhiszik, hogy valóban, az ő gyerekeik rosszak és otthon büntetésbe kerülnek.

A gyermekpszichológusok azt hangsúlyozzák, hogy a kicsiknek a jól meghatározott, számukra is érthető határokon belül megengedett szabadság fantasztikus szárnyakat és önbizalmat tud adni.

Az igazság az, hogy sokszor a szülők sem tudják, hogyan is kezeljék egy nehéz helyzetben egyszerre a saját érzelmeik mellett a gyerek (vagy a több gyerek) érzelmeit, indulatait úgy, hogy mindemellett a viselkedésüket is kultúrálisan elfogadott mederben tartsák.

Milyen relaxációs gyakorlatok segíthetnek az indulatkezelésben?

A ‘Játékos relaxáció’ című könyvben 35 lazító játékot gyűjtött össze a szerző. Ezek játékok azért is jók, mert a gyerekek szeretik ha kifejezhetik pillanatnyi érzéseiket, természetes vágyuk az önkifejezés. Sok játékot egyedül is játszhatnak, van amit kettesben valamelyik szülővel, vagy mindkét szülővel és vannak benne társas játékok is.


Időbe telik, míg a gyermek játékos módon ráébred például arra, hogy a légzés hogyan befolyásolja a hangulatot. “A lazító gyakorlatokkal kulcsot adhat gyermekének ahhoz, hogyan szabályozza az ingerületátvitelt (az agyi impulzusok közvetítését a mozgatóidegekhez), de ahhoz is, hogyan irányítsa érzelmi reakcióit, amelyeket a kicsik gyakran nehezen képesek megzabolázni.”
Egy alaprelaxációs gyakorlat, amikor az ujjunk a gyertya és megkérjük a feszült, dühös gyereket, hogy fújja el párszor/tízszer.

Szintén kedvező hatású a ‘A nagy tűzhányó’ elképzelése: “Tégy úgy, mint egy vulkán, tanuld meg, hogyan kell a kitörés után lecsillapodni.”

A sok összetett gyakorlat közül egyet részletesen bemutatunk.

A napon sütkérező kiscica: “Megfigyelted már, hogyan heverészik a cica a napon, nagyokat ásítva, hogy ellazuljon?”
Mi kell hozzá? Laza, kényelmes öltözék és egy szőnyeg.

  1. Négykézláb állsz a földön, kéz a talajon, lábfejed hátul, orrodon át belélegzel, közben emeled a fejed és a hasad lefelé nyomod.
  2. Most fújd ki a levegőt, közben a fejed húzd a két vállad közé, és gömbölyítsd a hátad.
  3. Támaszkodj a talajon fekvő tenyeredre és lábujjhegyre. Belégzés közben emeld fel a csípős és nyújtsd ki a karod, mintha hidat csinálnál.
  4. Végezd az egész sorozatot legalább háromszor.
    Tanács: ahányszor behúzod a fejed, mindig ásíts egy nagyot.

A foglalkozás jótékony hatása: előfordul, hogy az idegesség, a helytelen testtartás vagy a kimerültség görcsös izom-összehúzódással jár, ami rendkívül ingerlékennyé teheti a gyerekeket. Ezek a nagyon egyszerű jógatartások segítik az izomfeszültség megszüntetését. Figyeljünk rá, hogy ne hajtsa túl magát és lazán végezze a gyakorlatokat.

Egészségtipp: itassunk a gyerekkel a gyakorlat előtt és után is egy pohár vizet, ami megfelelően hidratálja a testet.

Ha lehetőség van rá, a gyermekjóga programokon is részt vehetnek a gyerekek, ahol sok játékos és hasznos feszülséglevezető gyakorlattal ismerkedhetnek meg.
Pszichológiai alaptörvény, hogy az érzelmileg rendezett gyermek figyelme és tanulása is kitartóbbá, hatékonyabbá válik.

A blogbejegyzést Filep Orsolya Veronika gyermek klinikai szakpszichológus írta, akihez az alábbi linken lehet időpontot foglalni négyszemközti online konzultációra.

Filep Orsolya Veronika

Ajánlott könyv:
Gilles, D. (2015) Játékos relaxáció (35 lazító játék gyermekeknek) Bookline.

Ön szerint mit tehetünk szülőként azért, hogy kisgyermekünkből sikeres és boldog felnőtt legyen?