Szabó Lili- hosszabb ideig nem fogad pácienseket

2023. júniusától szülési szabadság miatt szünetel a rendelés. Felnőtt klinikai szakpszichológus, NLP Master, integratív hipnoterapeuta.

Bemutatkozás

Életünkben bekövetkezhet egy nehéz időszak, amely során megtorpanunk, tanácstalanná válunk, s keressük a kiutat. Amennyiben huzamosabb időn át ebben az állapotban maradunk, kihatásait az életünk bármely területén megérezhetjük, egyre nehezebben visszük napjainkat s a saját közérzetünkön túl akár a testünk, akár a körülöttünk élő emberek is megszenvedhetik ennek a következményeit. Ha úgy érzi, hogy problémáját más közelálló személlyel nem szeretné megosztani, s változást szeretne elérni életében, bátran lépjen kapcsolatba velem.

Óradíj Ft 1 perc

Szakmai tudásommal arra törekszem, hogy egyénre szabott segítséget nyújtsak a hozzám fordulóknak. Segítő beszélgetéseim során közösen gondolkodunk a probléma meghatározásán, megértésén, megoldásán, miközben önmaga és környezete működését is jobban megismerheti, személyiségét fejlesztheti. Pszichológus válaszol rovatunkban szívesen állok rendelkezésre rövid, iránymutatást igénylő kérdések esetén. A különböző közösségi felületeinken található tartalmak létrehozásában aktívan részt vállalok (rövid videók, blogbejegyzések), amelyek sok hasznos információt tartalmaznak.

MÓDSZEREK

Biztonságos, elfogadó, empatikus légkörben kerül sor a segítő beszélgetésekre. Pszichológiai tanácsadásadáson túl a klinikai szakpszichológus tanulmányaim alatt, és a továbbképzéseim során tanult módszereket, technikákat ötvözök a kliens személyére és problémájára szabottan, amelyet online munkában is lehet használni. Integratív szemléletemben gyakran használok imaginációs és NLP (neuro-lingvisztikai programozás) technikákat, kognitív- és viselkedésterápiás elemeket. A felhozott problémák körbejárása többrétű nálam (nemcsak az egyén felől, hanem társas és társadalmi környezete felől is). Többször szoktam adni a következő alkalomra elgondolkodtató feladatokat, amelyek lehetőséget adnak egy problémakör át/újragondolására, megértésére.

SZAKTERÜLETEK

Keressen fel bizalommal amennyiben az alábbi problémák valamelyike jellemző Önre:

  • gyásszal, veszteséggel nehezen tud megküzdeni.
  • szakítást, válást szeretne feldolgozni.
  • családtagjaival, párjával nehézségei vannak, párkapcsolati problémájában szeretne segítséget kérni .
  • munkahelyi problémáit nehezen tudja kezelni.
  • rossz a közérzete, hangulata jelentősen romlott az elmúlt időszakban.
  • önértékelési problémával küzd, önbizalomhiányban szenved.
  • szorongást érez különböző helyzetekben.
  • elalvási vagy átalvási panaszai vannak, idő előtt vagy korán ébred.
  • tanulási vagy koncentrációs nehézséggel küzd.
  • jövőjére vonatkozóan nehezen tud terveket készíteni.
  • az alkohol utáni vágya fokozott a mindennapokban.
  • önismeretét szeretné növelni.
  • negatív orvosi leletek mellett gyakran van fejfájása, hasmenése.
SZEMÉLYES

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan képzőhelyekre jártam eddig, ahol nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy kellő önismeretet szerezhessek magamról. Ebben segített szakmai hátterem is, ahol különböző típusú, hátterű problémával küzdő kliensekkel találkoztam; pályakezdőként idős betegekkel, később az enyhébb krízisben lévőktől egészen a súlyos mentális betegségben szenvedőkig foglalkoztam nemtől, életkortól s iskolázottságtól függetlenül. Egyéni önismereti terápiára is jártam több éven keresztül, ahol többféle módszert, technikát a saját bőrömön is kipróbálhattam, megtapasztalhattam. A jövőben is erre törekszem, hogy továbbképzéseken részt vegyek, s még jobban elmélyítsem tudásomat, s önismeretemet.

Interjú Szabó Lili klinikai szakpszichológussal

HIVATALOS ADATOK

Egészségügyi Engedélyezési Hivatal klinikai szakpszichológusok nyilvántartási száma: M/001573

Működési Nyilvántartási Igazolvány száma: K/00341/14

Adószám: 66722924-1-43

Telephely: 1205 Bp. Klauzál u.21.

KAMARAI TAGSÁGOK

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

INTEGRATÍV HIPNOTERAPEUTA OKLEVÉL

DIPLOMAMÁSOLAT

Időpontfoglalás

A szolgáltatást csak magánszemélyek vehetik igénybe.

Vélemények szakemberünkről

F. Mária, nyugdíjas, 72 éves
Megnyugtató, érdeklődő szavai minden szorongásaimat megszüntették. Problémáimra nyitott volt, és segítőkész. Sokat segített, hogy tünetmentessé váljak.
R. Lajos, vállalkozó, 56 éves
Sok segítséget kaptam problémáim kezeléséhez, illetve javaslatokat, hogy hogyan tudnám azokat megoldani, vagy lazábban kezelni. Találkozásaink után lassan javulni kezdett az állapotom és az addig felmerült nehézségeimen könnyebben tudtam úrrá lenni. Köszönettel tartozom a közös munkáért és az elért eredményért.
G.Katalin, vállalkozó, 54 éves
Szabó Lili pszichológusnő munkájában bízom, mert tapasztalom, hogy amióta hozzájárok, az önbizalmam –amin dolgozunk- javulóban van. Általa sikerült a gyászmunkám lebonyolítani két közeli hozzátartozóm elmenetelét követően. Segítőkész, figyelmes, pontos, kedves pszichológusnőt ismertem meg a személyében. Megértő, úgy érzem, hogy fejlődöm. Számomra ez a lényeg.
O. Andrea, magántanár, 41 éves
Fizikai bántalmazást követően kerestem fel Szabó Lilit. Az első alkalommal félelemmel és kétségekkel teli mentem hozzá, de már akkor megfogott a kedvessége, a türelme, és a természetes viselkedése, ami miatt azt éreztem, nem feszengek nála, és tényleg szabadon kimutathatom érzéseim, kétségeim. Már akkor sikerült rávilágítania arra, hogy ne mindenért magam hibáztassam, hisz én is emberből vagyok, én is hibázhatok, de a bántalmazás nem az én hibám. Elfogadta kezdeti tagadásom, hárításom, és nem erőltette rám a véleményét. Ezt nagyon fontosnak tartom, hisz így hagyta, hogy magam jöjjek rá, hogy igaza van. Segített abban, hogy az idő múlásával elfogadjam, hogy én áldozat lettem, mégsem hibáztatott azért, amiért azzá váltam s megértette velem, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal, és hogy idővel fel tudom dolgozni. Az ülések keretében egy-egy jól irányzott kérdésével rávilágított sok téves gondolatomra, illetve bizonytalan jövőképemre, énképemre. Nagyon jó dolognak tartom, hogy nemcsak a 45 perces kezelésekre szűkítette a gyógyulásom folyamatát, hanem könyveket és filmeket is ajánlott a problémám jobb megértése érdekében. Csodálom a memóriáját, ahogy emlékszik az általam sokkal korábban mondott dolgokra is. Tudom, hogy jó kezekben vagyok, és örülök, hogy meghallgatásra találtam nála. Mindenkinek ajánlani tudom.
Sz. Andrea, postai alkalmazott, 28 éves
Amikor lassan egy éve eljött az életemben az a pont, mikor éreztem, hogy segítségre van szükségem, kicsit féltem, milyen lesz ez az egész. Nem tudtam elképzelni, hogy fogok tudni egy idegen embernek megnyílni, és teljes őszintén beszélni az érzéseimről, gondolataimról. Már a legelső beszélgetés közben azon kaptam magam, hogy olyan dolgokat is elmondtam, amiket előre nem terveztem. Ahogy egyre több alkalommal találkoztam a pszichológusommal, egyre mélyebben nyíltam meg. Közben már tapasztalom magamon a változásokat. Azt érzem, nagyon jót tett és tesz a lelkemnek, az önbecsülésemnek és az egész életemnek ez a közel egy év. Nagyon sokat számít ilyen esetben a pszichológus személye. Az enyém – a legnagyobb szerencsémre- nagyon reálisan látja a dolgokat. Tanácsokat ad, ha éppen az kell, vagy lényegretörő kérdésekkel elgondolkodtat. De meg is erősít a döntéseimben, ha nem vagyok biztos magamban. Ami még nekem nagyon fontos, hogy azt érzem, szívvel végzi a munkáját. Minden alkalommal nyitókérdésként elhangzó „ Hogy van?” sosem sablonos. Az őszinteség nekem nagyon fontos, és az első pillanattól őszinte figyelmet, tanácsokat, segítséget kapok a pszichológusomtól. Még nem vagyok a folyamat végén, azt érzem, de már most rengeteget segített változtatni az életemen. Közel 28 évesen elkezdtem megszeretni magam, és elfogadni az élet kihívásait. Köszönök mindent az én pszichológusomnak, Szabó Lilinek.
Márta, közgazdász, 28 éves
Úgy érzem, nálam lassan alakult ki a bizalom és nehezen nyíltam meg, mivel sajnos csak online volt lehetőség beszélni, és gyorsan kellett haladni, mert csak 10 alkalomra volt lehetőség. Végül ez a pár alkalom is elég volt, hogy olyan dolgokra mutasson rá Lili magammal kapcsolatban, amire eddig nem jöttem rá és nem tudatosítottam magamban. A hétvégére kapott feladatokat nagyon hasznosnak találtam, keretbe foglalták a problémát és a megoldás is megfoghatóbbá vált. Lili sok esetben jobban meg tudta fogalmazni a problémámat, mint én magam, és konkrét megoldási javaslatokat tett, amiket részletesen átbeszéltünk. A megoldás hosszú távon még sok munka lesz, de nagyon sokat segített Lili és el tudom képzelni, hogy krízishelyzetben később is hozzá forduljak.
Judit, menedzser, 35 éves
Egy hosszabb, több krízishelyzetet, veszteséget magában foglaló periódust követően kerestem fel Szabó Lili pszichológusnőt: csendesebb, nyugodtabb időszak következett az életemben, amely során befelé figyeléssel, önálló önismereti munka hatására talán némi változást sikerült elérnem egyes életterületeken, de úgy éreztem, hogy elakadtam a problémáim megfogalmazásában, feldolgozásában .Nem láttam át a helyzetemet megfelelően, ezért döntöttem úgy, hogy szakember segítségét kérem a továbbiakban. Szabó Lili már az első konzultáció során rávilágított arra, hogy a terápia hatására lehetséges a fejlődés, kérdéseire válaszolva kialakult bennem a bizalom, őszinte válaszaim során sikerült önmagam számára is megfogalmaznom egy-egy problémát, amivel így szembe tudtam már nézni. A beszélgetések mindig empatikus, biztonságos légkörben zajlanak, a kezdeti szorongás azonnal megszűnt az első találkozás alkalmával. Úgy érzem, hogy mindig őszinte figyelmet kapok, megnyugtató javaslatokat, tanácsokat, segítséget akár egy-egy konkrét helyzet megoldásában is. A konzultációs feladatok érdekesek, elgondolkodtatók, mindig személyre szabottak, amelyek segítenek keretbe foglalni, megérteni egy-egy problémakört, feltárni annak eredetét, a mélyebb lelki folyamatokat is. Már néhány beszélgetés után tudatosult bennem, hogy bizonyos helyzetekben az addig megszokott viselkedésünk, reakcióink megváltoztathatók, felülírhatók, a hosszú távú változás idővel elérhető. Köszönöm szépen az eddigieket, mindenképpen folytatom a munkát!
Judit, honlapfejlesztő, 30 éves
Már régóta fontolgattam, hogy kipróbálom az online terápiát. Kicsit szkeptikus voltam az első alkalom előtt, de Szabó Lili minden várakozásomat felülmúlta. Egyszerű volt megnyílni neki olyan problémákról is, amiket nehéz volt előtte megosztani másokkal. Átbeszéltünk különböző szituációkat, ami sokat segített abban, hogy másképp lássam a dolgokat, mondjuk a saját szerepemet egy-egy kommunikációs helyzetben. Már a második alkalomtól úgy éreztem, hogy sikeresen tudom alkalmazni az ő általa javasolt módszereket. Szuper elgondolkodtató kérdései voltak, és úgy érzem a kapott feladatok is sokat segítettek abban, hogy még mélyebbre menjek és őszintén lássak korábbi múltbeli eseményeket. Nagyon hálás vagyok a sok segítségért, és úgy gondolom, nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen jó pszichológust találtam. Annyit bánok csak, hogy nem kezdtem el a közös munkát előbb.
Varga viktòria
Én nagyon szeretnék önnel beszélni nagyon szimpatikus ön nekem és remélem ön tud rajtam segiteni!
Habis Melinda
Kedves Viktória! Szakembereinkhez négyszemközti konzultációt a zöld színű időpontfoglalás gombbal tud foglalni. Üdvözlettel: Habis Melinda
Habis Melinda
Kedves Viktória! Köszönjük bizalmát! Szakembereinkkel négyszemközti konzultációt a zöld színű időpontfoglalás gombbal tud foglalni, miután a naptárból kiválasztotta az Ön számára megfelelő időpontot. Üdvözlettel: Habis Melinda
Gyongyi
Nagyon izgultam az elso ora elott, mivel sose konzultaltam elotte pszichologussal. Szabo Lilivel viszont bebizonyosodott, nem kell izgulni. Konnyen tudok vele beszelgetni bizalmasan barmilyen temarol. Mar nehany konzultacio utan azt vettem eszre magamon, hogy ritkul a szorongasom, es 1-2 szituacioban is mar maskepp (jobban) reagalok, mint elotte. Meg van mit fejleszteni magamon, de ugy erzem, Szabo Lili segitsegevel menni fog.
Emese
Lilit pszichoszomatikus és krónikus betegséggel kerestem fel, az első beszélgetés után kiderült azonban a problémakörök szélesebbek. Külföldön élő magyarként ragaszkodtam a magyar ajkú segítőhöz, viszont nem nagyon hittem az online terápia sikerességében, azonban úgy éreztem mégis esélyt kell neki adnom belátván, a problemáimhoz objektív szakértő szükséges, és fennállásuk a mindennapokat is megnehezítették. Lili kedves, érdeklődő szavai, elgondolkodtató kérdései, házifeladatai, és problémamegközelítése teljesen kimozgatott a tévhiteimből, otthonról hozott gondolkodási mintázatomból. Realizálhattam és megélhettem az elfojtott érzelmeket, majd felismervén azokat sikerült tudatosabban jelen lennem az intenzív helyzetekben, egy lépést hátrebb lépve nem impulzívan érzelmektől vezérelten cselekdve. Megszűntek a szorongásos panaszaim, bizakodva látom a jövőt és elfogadtam amit eddig nem tudtam. Óriási hálával tartozok neki, sok munka vár még rám, és mindenképpen folytatom a belső munkát, de nélküle nem sikerült volna “felébrednem”.
Magdolna
Most lezárult egy terápiás szakasz, de folytatjuk. Ami most nekem nagyon hangos, hogy de jó lett volna ezt sokkal korábban megtenni. Most tapasztaltam először életemben, hogy nem hibáztatnak, nem olvassák a fejemre a tetteimet, hanem úgy vezetnek, hogy észre vegyem , hol vagyok én a történetben, és mi miért van. Hálás vagyok Lilinek hogy kísér ezen az úton, hogy biztonságot, és elfogadást ad. Azt érzem fontos vagyok, fontos, hogy jól legyek, és mindezt olyan alázattal teszi, mintha ezt tudtam volna már csak nem jutott eszembe. Köszönöm
Anett
Nekem Szabó Lili módszerei, stílusa nem igazán jött be. Nem éreztem kellőképpen szakmainak, empatikusnak. 10 alkalom után másik pszichológushoz kezdtem el járni. Persze nem vagyunk egyformák, előfordulhat, hogy más kifejezetten elégedett az ő munkájával.
Szabó Lili
Kedves Anett! Köszönöm az értékelését! Sajnálom, hogy negatív érzések maradtak Önben. Érdemes konkrétumokat megfogalmaznia az ülések alatt a terápiás munkával/folyamattal vagy magával a terapeutával kapcsolatban, amit ott helyben ki lehet bontani. Ezeknek a feszültségeknek a kimondása, felfejtése elősegítheti a terápiás haladást. Minden jót kívánva: Szabó Lili
Erzsébet
Jó érzés tudni, hogy nem vagyok egyedül. Érezni, hogy van, aki segít, megért engem és látja, hogy mit bírok el. Rábízhatom magam, mert érzi, hogyan tudja eljuttatni hozzám azt a tartalmat, amire az előrehaladáshoz az adott ponton szükségem van.
Judit, 29 éves
Fél éve tart a terápiám Szabó Lilivel, és a közös munka hatalmas támaszt adott már ez idő alatt is ahhoz, hogy az életem több területén is "kinyíljon a szemem" és olyan nézőpontokat, válaszokat fedezzek fel, amik segítenek abban, hogy csökkenjenek a szorongásaim, elakadásaim. A Lilivel való beszélgetéseim során mindig biztonságban érzem magamat, empátiája és odafigyelése bátorít arra, hogy felszínre hozzam érzéseimet, gondolataimat. A két alkalom között kapott olvasmányok és elgondolkodtató feladatok, kérdések szintén nagyon hasznosak. Örülök, hogy fél éve rá esett a választásom, amikor klinikai szakpszichológust kerestem.
Vali
Több évnyi terápiás munka áll már mögöttem, több pszichológussal dolgoztam együtt, hogy a származási családomból adódó problémákat feldolgozzam. Amikor Szabó Lilivel elkezdtem dolgozni, az első néhány alkalom után megnyugodva állapítottam meg, hogy itt olyan elfogadást, kedvességet, közvetlenséget, melegséget kapok, amit más szakemberek esetében nem tapasztaltam. Azt gondolom, hogy ez a feltétel nélküli elfogadás segített a legtöbbet abban, hogy csökkenjen bennem a szégyen, a bűntudat és az önbecsülés hiánya. Ha vissza is jelzett a hibáimra, tévedéseimre, ezt olyan kedvesen tette, hogy szinte észre se vettem. A gondjaim oldódtak, őszintén ajánlom őt mindenkinek, akinek segítségre van szüksége.
Ákos, 37 éves
Megtalálja, az egyensúlyt mikor kell hallgatni, és mikor kell reagálni. Figyelmes, empatikus, de határozott. Szabó Lili kiváló és felkészült szakember. Köszönöm a segítségét !
Hajni
Több mint egy évnyi közös munka után végre azt érzem, hogy az irányítás teljesen az én kezemben van az életem felett. Lilihez fordultam szorongással és alvásproblémákkal, és hálás vagyok neki, mert tanácsai és figyelmessége segítettek átlendülnöm a nehézségeken. Most már képes vagyok magabiztosan lépni előre, bízva a saját képességeimben és elkötelezetten építeni boldogabb és kiegyensúlyozottabb jövőmet.
Alexandra
Nagyon sokat köszönhetek Önnek: mindig nyugodt, derűlátó attitűdjével finoman terelgetett az önelfogadás felé, és közben megtanított arra, hogy mindig mindenre van valami megoldás, mindig vannak lehetőségek, csak meg kell látni őket!

Mondja el a véleményét!

Az email címet nem tesszük közzé.

szakemberünk írásai

Visszatalálhatunk-e egymáshoz, avagy hogyan küzdhetünk meg együtt a házassági problémákkal?

A legtöbb ember életében a házasság ma is egy meghatározó eseményt jelent a párkapcsolatukra nézve. Amikor két ember házasságot köt – jogilag, polgári és templomi esküvő keretein belül akár keresztény értelemben is- törvényes keretek közé emeli a kapcsolatot. Az együttélés, ezt követően a lánykérés, majd a házasságkötés boldog időszakában sokszor nem is sejtik a párok,

Miről ismerhető fel a pszichopata?

Mai blogbejegyzésben a pszichopatákról írok részletesebben. Kiket is nevezünk annak? Milyen viselkedés jellemző rájuk? Milyen csoportban találhatóak meg inkább? Terápiába lehet-e őket bevonni? Milyen történetekben szerepelnek a pszichopaták? Amióta pszichológusként dolgozok több olyan kliens keresett fel azzal a problémával, hogy  nem tud hozzátartozóján, párján, barátján, munkatársán, ismerősén kiigazodni. Megkeseríti az ő életét is az adott

A terápiás haladást nehezítő tényezők: ellenállások

Mai blogbejegyzésünkben a terápiás haladást, elmélyülést nehezítő tényezőkről írunk bővebben. Mennyire fontos, hogy a terapeuta-kliens összehangolódjon? Mi az ellenállás? Mit jelent a gyógyulás? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat, tartson velük! A szakember és a kliens összeillése Az, hogy terápiás kapcsolat során terapeuta-kliens összeillés megvalósul-e több alkalmas ülés-sorozat segítségével derül ki. A kliens gyakran

Gyakori problémák a pároknál: Közös vagy külön kassza?

Mai blogbejegyzésünkben a pénzügyekről lesz szó, hiszen egy egészséges kapcsolatban – akár már az elején – érdemes és fontos erről is beszélni, ugyanis sok feszültséget szülhet a párkapcsolatban, ha rosszul gazdálkodunk a pénzzel és/vagy nem megfelelő erről a kommunikáció. Azt részletezzük, hogy korábban a családoknál milyen típusú pénzkezelési formák voltak jelen, milyen pénzkezelési szokásokkal rendelkeztek,

Milyen veszélyekkel járhat önkéntesként katonának állni?

Az orosz-ukrán háború kitörése után néhány nappal önkéntesek csatlakozását kérte üzenetében az országuk védelmére az ukrán elnök. Nemcsak veteránok, hanem civilek is nagy létszámban elindultak különböző országokból, hogy harcoljanak. Vajon milyen hatással lehet ezekre a civilekre a háború? Erre keressük a választ a mai blogbejegyzésünkben. Ki lehet Magyarországon katona? Magyarországon a sorkatonaságot eltörölték 2004. november

Közös vagy külön kassza?

Gyakori párkapcsolati problémához vezet, hogy miként kezeljük a kiadásokat-bevételeket. De vajon mi befolyásolja a pénzkezelési szokásokat, pénzügyeket, és milyen pénzkezelési módokat különítünk el jelenleg? Mai videónkban Szabó Lili klinikai szakpszichológusunk erről beszél bővebben, nézze meg Ön is! Amennyiben úgy érzi, hogy szüksége van pszichoterápiára, vagy családterápiára, esetleg más kérdésről szeretne konzultálni szakpszichológussal, forduljon bizalommal szakemberünkhöz! Ön is szeretne

Az önismereti munka nehezítő tényezői

Milyen külső-belső tényezők befolyásolhatják a terápiás hatékonyságot? Mit érdemes tudni a szakember-kliens összeilléséről? Mit jelent az ellenállás, és mikor beszélhetünk gyógyulásról? Mai videónkból ezekre a kérdésekre is megtudhatja a válaszokat. Szabó Lili klinikai szakpszichológus előadása. Amennyiben úgy érzi, hogy szeretne önismereti munkába kezdeni, forduljon bizalommal szakemberünkhöz! Ön is szeretne kérdezni szakembereinktől? Ide kattintva megteheti! További videós tartalmakért iratkozzon fel

Amikor nyugtalanul alszunk: a paraszomniákról röviden

Mai blogbejegyzésünkben az alvászavarok külön csoportját, a paraszomniát részletezzük. Mely kórképek tartoznak ide? Milyen tüneteik vannak? Hogyan kezelhetőek? Olvasson tovább és mindezt megtudhatja! Mi a paraszomnia? A paraszomniák alatt azokat a nemkívánatos jelenségeket nevezzük, amelyek az alvás idején jelentkeznek, általában az elalvási-felébredési folyamat kisiklásából, vagy a lassú hullámú alvás és a REM-alvás egyes funkcióinak disszociációjából

Az online pszichoterápiás konzultáció jelentősége

A koronavírus átszabta a szokásainkat, nagyobb teret adott az online kommunikációnak. Egyre elterjedtebbé vált a pszichológiai tanácsadások terén a Skype konzultáció. A járvány berobbanásakor a legtöbb pszichológus hirtelen csöppent bele az online világba. A személyes rendelések bezárásakor változatlan eszköztárral kezdett bele a kényszerű online konzultációkba. Az onlinepszichológus.net munkacsoportja 2017 óta foglalkozik online konzultációval, tevékenységünk megkezdését

Összefoglaló írásaink a depresszióról

Korábbi depresszióról szóló írásainkról egy összefoglaló jegyzetet készítettünk, amelyben megtalálható, hogy melyik cikkünkben milyen témákat érintettünk a depresszióról: Milyen testi és lelki tünetek figyelhetőek meg a gyermekkori és a felnőttkori depresszió esetén? Miért alakul ki? Milyen kezelési lehetőségek lehet választani? Milyen fajtái vannak a depressziónak? Milyen betegségekkel hozható összefüggésbe? Mit lehet tudni a gyermekkori depresszióról?

Mit érdemes tudni mielőtt terápiába kezdene?

Korábbi bejegyzésünkben leírtuk, hogy mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között. Most azt részletezzük, hogy kik nyújthatnak alap-pszichoterápiás, s kik szakpszichoterápiás ellátást, kiknek lehet pszichoterapeutai végzettsége. Milyen téves elképzelések élhetnek a terápiáról az emberekben? Mi mindenben kell tájékoztatást kérni, ha terápiát kezdenek egy szakemberrel? Miben kell megállapodni? Mi is a pszichoterápia? Kik végezhetik

Milyen jelenségeket, testi érzéseket értelmezhetünk félre pánikroham során?

Korábbi blogbejegyzéseinkben írtunk részletesebben a pánikbetegség tüneteiről, okairól, hatékony kezeléséről. A mai blogbejegyzésben azt részletezzük, hogy mikor élhetünk át szorongást a pánikrohamok során, milyen ártalmatlan ingerek válthatják ki a pánikrohamot bennünk, s mit értelmezhetünk félre ezekben a helyzetekben. Mitől függ, hogy a szorongást a pánikroham előtt vagy során éljük meg? A pánikrohamot két típusra oszthatjuk

Milyen betegségek állhatnak az aluszékonyság hátterében?

Az ember életében az alvás rendkívül fontos szerepet kap, hiszen életünk csaknem egyharmadát töltjük alvással. Korábbi blogbejegyzésünkben már az alvászavarok közül az inszomniát részleteztük, mai blogbejegyzésünkben a fokozott alváskésztetést tárgyaljuk, hogy milyen betegségekhez kapcsolható, s milyen tünetekben nyilvánulhat meg, hova érdemes fordulni, ha ebben szenvedünk. Mi a hiperszomnia? A hiperszomnia fokozott alváskésztetést, aluszékonyságot jelent, az össz-alvásidő

Havi baj, nagy baj?!

A havivérzés előtti napok sok nő életét keseríthetik meg, hiszen a rendkívül változatos testi és lelki tünetek átmenetileg negatívan befolyásolhatják az életminőséget, korlátozhatják a szokásos mindennapi tevékenységet, és a környezet is megszenvedheti ezeknek a kihatását. Sokan „női hiszti”-ként bélyegzik ezeket a nehéz napokat, holott orvosilag elismerten létező tünetegyüttesről is lehet szó. Mai blogbejegyzésünkben azt részletezzük,

Mi jellemző az online kapcsolatokra?

Napjainkban sokan idő hiányában az interneten keresnek kapcsolatot, akár párkapcsolat, akár barátság kialakításának céljából.  Azonban hosszabb ideig tarthat az internetes ismerkedés, mivel a használt jelzések korlátozottak (pl. nonverbális jelzések), és a szükséges feltételek biztosítása kell a kapcsolat fenntartására (pl. stabil internet kapcsolat, megfelelő tárgyi eszközök). Az idő múltával viszont a kapcsolat kiterjedhet akár hívásokra, információk

Mit érdemes tudni a haldoklás és a gyász folyamatairól?

Mai blogbejegyzésünkben a halállal, a haldoklással és a gyásszal foglalkozunk. Az ezzel kapcsolatos érzéseket, folyamatokat, szakaszokat, illetve a pszichológus szerepét részletezzük ezekben a helyzetekben. Miért félnek az emberek a haláltól? A halálfélelem egy olyan érzés, amelyet a legtöbben nem tudnak elviselni, tudatosan vagy tudattalanul nem foglalkoznak a halállal kapcsolatos gondolataikkal. Úgy élik le sokan az

Mit érdemes tudni a hazugságról?

Mai blogbejegyzésünkben a hazugságról írunk. Részletezzük a hazugság formáit, típusait, természetét, előfordulási adatait, felismerési lehetőségeit. Milyen jellemzői vannak a hazugságnak? A hazugság célja a másik meggyőzése egy meg nem történt esemény vonatkozásában vagy olyan nézet, emóció kapcsán, amely nem a közlőé. Legalább két személy közreműködését feltételezi: a hazudozóét és a hazugság címzettjéért. Feladata egy fiktív

Hogyan növelhetjük lelki ellenálló képességünket?

Mai blogbejegyzésünkben a reziliencia (azaz a lelki ellenálló képesség) növelését részletezzük, azaz, hogy mi minden szükséges ahhoz, hogy könnyebben alkalmazkodjunk, s kevesebb negatív érzést éljünk át a mindennapi kapcsolatainkban. Mi is a reziliencia, milyen helyzetekben nehéz alkalmazkodnunk? Rezilienciának nevezzük a meglepetésekkel, változásokkal és váratlan akadályokkal való megbirkózás képességét. Egyik legfőbb haszna, hogy megelőzhető vele a

A zsarolás négy arca, azaz az érzelmi zsarnokokról bővebben

A segítség, anyagilag lehúz a családom című blogbejegyzésünkben írtunk arról, hogy hogyan ismerhető fel az érzelmi zsarolás. Mai cikkünkben e témát tovább részletezzük, azaz az érzelmi zsarnokok típusait, s eszköztárát fejtjük ki. Egy érzelmi zsaroló megnyilvánulásáról példaként közlünk egy részletet, az egyik hozzánk érkező levélből: „Hogyan mondjak le a 32 éves alkoholista fiamról, aki nem

Az alváselégtelenség típusai és okai

Korábbi cikkünkben kifejtettük, hogy a helytelen képernyőhasználat is hozzájárulhat az alvászavar kialakulásához, s milyen lépéseket érdemes tenni a megelőzésben. Mai blogbejegyzésünkben az inszomniáról írunk, mivel több kérdés is érkezett a pszichológus válaszol rovatunkba ezzel kapcsolatosan. Mi az inszomnia? Inszomnia (alváselégtelenség) alatt a túl kevés, vagy egyéb ok miatt nem kielégítő alvást értünk. Általában nem önálló

Milyen jelek utalnak arra az ismerkedés során, hogy bántalmazóval van dolgunk?

” A bántást nem lehet megérdemelni. A bántás mindig a bántóról szól.”Tisza Kata ‘Most.’ című könyvéből Korábbi blogbejegyzésünkben már részleteztük a szóbeli bántalmazás formáit, illetve a bántalmazó, s az áldozat működésmódját. Arra is kitértünk, hogyan hat a bántalmazás ténye az agyra. Mai blogbejegyzésünkben kitérünk arra, hogy vajon milyen korai jelekből szűrhetjük le, ha bántalmazóval akadunk

Hogyan tartson kapcsolatot a nagyszülő az unokájával a koronavírus járvány idején?

Mai blogbejegyzésünkben arról írunk, hogy a járvány alatt a nagyszülők a nehézségek ellenére mégis hogyan tudnának részt venni az unokáik életében, miben tudnak segíteni a gyerekeikkel otthon maradt szülőknek. Mi akadályozhatja a nagyszülői szerep megélést a mai világban? “Ma sokkal nehezebb feladat nagyszülőnek lenni, mint korábban: többet kell dolgozni az unokák kötődéséért, sok közös játékkal,

Milyen emberi jogaink vannak egy kapcsolatban?

Egy korábbi blogbejegyzéseinkben részleteztük elvárásainkat, amelyek befolyásolják, hogy mennyire képesek vagyunk felismerni, hogy mások kritizálnak-e minket, illetve azokat a kommunikációs hibákat, amelyeket elkövethetünk egy kritikus személlyel szemben. A mai írásunkban azt fogjuk részletezni, hogy mit várhatunk el, s mit nem másoktól egy felnőttek közötti, egyenlőségen alapuló kapcsolatban, milyen alapvető bánásmódban van jogunk részesülni. Egy példát

Segítség, anyagilag lehúz a családom!

Mai blogbejegyzésünkben olyan kényes témát érintünk, amely a családon belüli anyagi kihasználásról szól. A következő kérdésekre keressük közösen a válaszokat: Milyen is egy ilyen szituáció?  Milyen lépésekkel éri el a családtag, hogy segítsünk neki? Vajon érzelmi zsaroló-e? Mit tehetünk ez ellen? Mikortól számít anyagi kihasználásnak egy helyzet? Példaként közlünk az egyik hozzánk érkező levélből egy

Milyen megküzdési stratégiákat alkalmazhatunk stresszhelyzet esetén?

Korábban már részleteztük, hogy hogyan is kezelhetjük a minket érő stresszt. Mai blogbejegyzésünkben részletesebben tárgyaljuk a különféle megküzdési módokat, s ezeken belül megkülönböztetett figyelemmel azokat a  megküzdési stratégiákat, amelyek előfordulhatnak a mindennapok során. Melyek is ezek? Mi is a megküzdés? Milyen formái vannak? Megküzdésnek nevezzük a stresszhelyzet megoldását szolgáló alkalmazkodási próbálkozásokat. A megbirkózási módokat adaptív,

A krónikus fájdalomszindrómáról bővebben

Mai blogbejegyzésünkben arról írunk, hogy mit is nevezünk krónikus fájdalomnak, milyen tünetei vannak. Milyen lelki megbetegedésekkel járhat, kik a veszélyeztetett csoportok, s miért ajánlott pszichológushoz fordulni, ha ebben a betegségben szenvedünk. Mit is nevezünk fájdalomnak, milyen típusai vannak? Sanders definíciója szerint a fájdalom erős kellemetlen érzet, és érzelmi szenvedés, amely aktuális, képzelt, vagy fenyegető testi

Szerelmes vagyok, de ő nem szeret! Mit tegyek?

A mai világban mindenki a tökéletesre vágyik, a média sokszor hamis képet sugall arról, milyen egy jó társ, a valódi férfi vagy nő. Ezért többnyire csalódunk, hiszen nem találjuk a megfelelő társat. Előfordulhat, hogy ennek hatására egyre kevésbé is merünk őszintének lenni a potenciális partnerhez, hiszen félünk a visszautasítástól. Mit tehetünk ez ellen? Hogyan lehetünk sikeresek az ismerkedésben?

Hogyan hat az okoseszközök használata az alvásunkra?

Rohanó világunkban egyre több mindent intézünk interneten keresztül, s emiatt akár sokszor az esti órákban is a gép előtt ülünk. Vajon hogyan is hat ránk huzamos időn keresztül ez a viselkedés, miként befolyásolja az alvásunkat? Az egyre inkább éjszakába nyúló internetezés a bioritmus felborulását hozhatja létre, ami a nappali álmosság és kialvatlanság érzését fokozza. A kevés alvás tartóssá válása pedig alvászavart, ingerültséget, fáradékonyságot, koncentrációs nehézséget eredményez. Mit tehetünk ez ellen? Írásunkból kiderül!

Az alkoholproblémáról… szakértő szemmel

Sokan úgy vélik, hogy csak az olyan személyt nevezhetjük alkoholistának, aki minden nap annyit iszik, hogy már nem tud egyenesen járni. A valóság azonban ennél összetettebb. Az alkoholizmus felé közeledő ember egyre kevesebbet ad magára, magába fordul, kommunikációja egyoldalú lesz, a társas kapcsolatokban a partnerre egyre kevésbé figyel, romlanak az emberi kapcsolatai. A másnapos alkalmak egyre sűrűbbek lesznek, ezek egyre gyakrabban járnak depresszióval.

Kíváncsi további érdekességekre? Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha kérdése vagy javaslata van szolgáltatásunkkal kapcsolatban, kérjük lépjen kapcsolatba velünk!