Mindannyiunkat érnek veszteségek, történnek velünk hétköznapi tragédiák (például betegségek, egy szerettünk halála, párkapcsolati vagy munkahelyi krízisek). Igaz törtrénetek rovatunban olvasható történeteket az élet diktálja, de mi magunk (és klienseink) írjuk őket túlélhető történetekké. Bemutatjuk hogyan dolgozzuk fel a traumákat, miként kovácsolunk végül erőforrást abból, amibe akár bele is roppanhatnánk.

Az itt megjelenő történeteket csak minimálisan (a beazonosíthatatlanság kedvéért) módosítottuk. Célunk ezzel a rovattal, hogy Kedves Olvasóink is inspirációt merítsenek és kezükbe vegyék életük irányítását. Ha Ön is megosztaná velünk történetét, szeretettel várjuk levelét az info@onlinepszichologus.net elektronikus levél címre.
Terhesség - OnlinePszichológus.net
Hogyan élem túl a terhességgel járó nehézségeket?
2019.06.13.

Ahogy a korábbi élménybeszámolómban olvasható, nem volt egyértelmű, hogy könnyű lesz teherbe esnem és a terhességem elején is adódtak már nehézségek. A 12.-16. hét között jöttek nálam elő a terhességi rosszullétek (hányinger, öklendezés, még fokozottabb étvágytalanság), ami további fogyást eredményezett, a pocakom még ebben az időszakban nem is látszott. Összességében 5 kg-t fogytam az első trimeszterben, de ha az előtte lévő pár hónapot is belevesszük, akkor 8 kilónál tartottam). Több ismerős, aki nem látott már régebb óta, s nem tudta, hogy babát várok, megijedt a látványomtól, amikor újra összetalálkoztunk, volt, aki tapintatosan megkérdezte, hogy nem vagyok-e rákos, mert szörnyen festek. Ezek a megjegyzések azért szíven ütöttek engem, hogy most ilyen benyomást keltek, akkor vajon mi lesz később.  A munkahelyemen csak a 17. hétig dolgoztam, mivel az előzményeim miatt a magas kockázatú terhességi kockázatba kerültem. Nekem előre is hozták a terhességi cukorterheléses vizsgálatot, ami nyilvánvalóan rossz eredményt hozott, hiszen a terhesség előtt 3 hónappal is hasonló eredményeket produkáltam. Így megkaptam a terhességi cukorbetegség diagnózist is. Innentől kezdődött a kálváriám, hiszen egy nagyon szoros diabetológiai kontrollt kaptam, az első két hétben naponta 6 alkalommal kellett vércukrot mérnem, utána naponta 2 alkalommal, s közben reggelizős terheléses laboratóriumi vizsgálatokra is el kellett járnom kéthetente. Minden 2. hetem fokozott idegeskedéssel telt. Vajon jó eredményeket „produkálok”? Nem tesznek-e át inzulinkezelésre? Mikor jön el a romlás, amikor már nekem is „lőni” kell magam? Rokonaim, barátaim folyton azt mondták, hogy élveznem kellene a terhességet és nem szorongani folytonosan. Ők nem értették meg, hogy miken is megyek keresztül. A következő „csapást” akkor kaptam, amikor a második magzati genetikai ultrahangos vizsgálatra mentem a 21. hétben az erre külön létrehozott intézménybe. A babával minden rendben volt, de ott lemérték a méhnyakamat, ami 14 mm volt (25, de leginkább 30 mm felett lenne megfelelő). Az ottani orvos kommunikációs stílusával is probléma volt, hiszen ott kezdte a mondanivalóját, hogy a 24. hét a vízelválasztó a vetélés s a koraszülés terén, és addig mindenképpen jó lenne, ha bent maradna a gyermek. Elkezdte mellé még szárazon sorolni a statisztikát, hogy a különféle problémáknak hány százalék esélye van és mellé semmi megnyugtatót nem mondott. Megkérdeztem, hogy visszafordítható ez az állapot még, de nem kecsegtetett semmi jóval. Ezeket hallva rám, s a férjemre is a frász jött. Ráírták a papíromra, hogy 20 százalék az esély a koraszülésre a 33. hét előtt, s ennek csökkentésére progeszteron kúpot kell alkalmazni (ami kb. 15 százalékra csökkenti a kockázatot). A következő hetek azzal teltek, hogy a laborban reggelizős terheléses vizsgálaton ültem, illetve a szülész-nőgyógyász orvoshoz mentem, aki mérte a méhnyakam s nézegette, hogy nem kezd-e kinyílni. Mivel én is tartottam tőle, hogy hamarabb beindul a szülés, elkezdtünk a férjemmel szülésfelkészítő- csecsemőgondozó, s babaelsősegély tanfolyamra eljárni, hogy kicsit eltereljük a problémákról a figyelmünket, s hasznos tudásra tegyünk szert. A 23. hét után (mivel akkortól már van esély a koraszülött életben tartására) elkezdtünk a babának vásárolgatni, a gyerekszobát berendezni. Sokat pihentem mindeközben, s könyv olvasással (amik segítenek felkészülni a szülésre, a gyermekgondozásra), filmnézéssel tereltem el a „rossz” gondolataimat hétről-hétre, persze mindig frusztrált, amikor vércukrot kellett mérni, vagy orvosnál voltam, hogy mikor lesz romlás, vagy mit találnak még nálam. A 26. héten sikerült kissé megnyugodnom, mert akkor a nőgyógyász jó hírrel szolgált, a méhnyakam 29 mm lett a progeszteron kezelés következtében (ami elvileg nem szokott megtörténni, hogy visszafordul a folyamat).
Most már néhány nap nap múlva a 30. hétbe lépek, ezért megnyugtat a tudat, hogy ha előbb is jönne a baba, akkor is életben tudnák tartani az orvosok. Tudatosan felkészülök azokra a lehetőségekre is, ha valami betegség vagy nehézség mégis előjönne, s azt a gondolatot erősítem magamban, hogy a baba már szinte biztosan itt lesz velem a kinti világban néhány hét/hónap múlva. A teljes nyugalmat még megzavarják olyan események, hogy pl. az egyik rokonom, aki császárral szült nemrég, elkapott egy elég csúnya fertőzést a császározás közben, s emiatt újra a kórházban van elég rossz állapotban, kemény antibiotikum kúrát kap, és így mások segítenek a gyereke ellátásában. Sajnos jöhetnek olyan nehézségek a szülés után is, amire nem számít az ember.

Milyen következtetéseket szűrtem le ebből az élethelyzetből?

Bár sokan csak a terhesség pozitív oldalát látják, s nem empatizálnak a kismamák aggodalmaival, szerintem fontos hogy beszéljünk arról, hogy nem mindenkinek adatik meg az, hogy felhőtlen boldogsággal várja a gyermekét. Jó volna ilyenkor, ha a környezetünk megértően és nyitottan állna a terhes nőhöz. Visszaemlékezne, hogy milyen volt, amikor ő volt kismama/kispapa, mennyi bizonytalansággal kellett szembenéznie. Bár a terhességem idáig sok izgalmat és nehézséget tartogatott, ez megerősítette a férjemmel a kapcsolatunkat. Sok vizsgálatra ő is velem tart és ez már önmagában is nagy segítség. Tudom, hogy bármi történjék is, mellettem fog állni és ez sok erőt ad. Nem ítélkezik, ha a nehézségeimről beszélek neki, s ez nagy kincs a számomra.

Tetszett Önnek bejegyzésünk? Kérjük, ossza meg ismerőseivel az alábbi gombok segítségével!
Kérjük, mondja el véleményét bejegyzésünkről!
Tapasztalatával segíthet nekünk az Ön számára érdekesebb, hasznosabb bejegyzéseket készíteni és támogatást nyújthat a többi olvasónak is. Kérjük, hogy hozzászólásában kerülje a sértő szavakat és próbáljon meg első szám első személyben, minél objektívebb módon fogalmazni. Minden hozzászólás moderálás után (tehát nem azonnal) kerül megjelenítésre. Fenntartjuk a jogot, hogy a mások számára bántó módon megírt véleményeket ne publikáljuk. Hozzászólásából csak az Ön neve és az üzenet maga nyilvános!

Ide írhatja hozzászólását!

Kijelentem, hogy elfogadom az ÁSZF-et és az Adatvédelmi Szabályzatot.
Kijelentem, hogy elmúltam 18 éves. Kijelentem, hogy 14 és 18 év közötti vagyok, de a törvényes képviselőm hozzájárulásával használom ezt az oldalt. 14 év alattiként kijelentem, hogy a törvényes képviselőm jár el helyettem.

    Kíváncsi további érdekességekre?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre!