Igaz történetek

Mindannyiunkat érnek veszteségek, történnek velünk hétköznapi tragédiák (például betegségek, egy szerettünk halála, párkapcsolati vagy munkahelyi krízisek). Igaz törtrénetek rovatunban olvasható történeteket az élet diktálja, de mi magunk (és klienseink) írjuk őket túlélhető történetekké. Bemutatjuk hogyan dolgozzuk fel a traumákat, miként kovácsolunk végül erőforrást abból, amibe akár bele is roppanhatnánk.

Az itt megjelenő történeteket csak minimálisan (a beazonosíthatatlanság kedvéért) módosítottuk. Célunk ezzel a rovattal, hogy Kedves Olvasóink is inspirációt merítsenek és kezükbe vegyék életük irányítását. Ha Ön is megosztaná velünk történetét, szeretettel várjuk levelét az info@onlinepszichologus.net elektronikus levél címre.

Interjú Tán-Cseh Vivien tanácsadó szakpszichológussal

A pszichológusi hivatásban olykor nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, hogy a szakember mennyit mutasson meg magából. A szakszerű pszichoterápiás helyzet megteremtése miatt kiemelt szerepe van a távolságtartásnak azért, hogy a klienst ne befolyásolja semmilyen információ a terapeutáról. Ugyanakkor annak, akinek segítségre van szüksége, fontos, hogy legyen valami, ami támpontot adhat a szakember kiválasztásban. Arról már korábbi cikkeinkben írtunk, hogy mi a különbség
BŐVEBBEN

Interjú Takács Bálint pszichológussal

A pszichológusi hivatásban olykor nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, hogy a szakember mennyit mutasson meg magából. A szakszerű pszichoterápiás helyzet megteremtése miatt kiemelt szerepe van a távolságtartásnak azért, hogy a klienst ne befolyásolja semmilyen információ a terapeutáról. Ugyanakkor annak, akinek segítségre van szüksége, fontos, hogy legyen valami, ami támpontot adhat a szakember kiválasztásban. Arról már korábbi cikkeinkben írtunk, hogy mi a
BŐVEBBEN

Interjú Puskás Nikolett tanácsadó szakpszichológussal