Elalvást segítő relaxáció

Az alvás rendkívül fontos az emberi egészség és jólét szempontjából számos okból kifolyólag. Mai videónkban egy elalvást segítő relaxációs gyakorlatsort csinálhat végig szakemberünk vezetésével. A videó megtekintéséhez kattintson ide: Miért fontos az alvás? Alvás közben a test pihen és regenerálódik. Ez az időszak lehetővé teszi a sejteknek, hogy javuljanak, megújuljanak és regenerálódjanak, ami nélkülözhetetlen az
BŐVEBBEN

FOMO, avagy a kimaradástól való félelem

A FOMO mozaikszó az angol “fear of missing out” kifejezésből született meg, melynek magyar fordítása a kimaradástól való félelem. A téma egyik első kutatója és az elmélethez kapcsolódó teszt kidolgozója Andrew Przybylski, brit pszichológus. A közösségi média használatának árnyoldala A közösségi média által felerősített hatásról beszélhetünk, hiszen a különböző platformokon a nap minden percében láthatjuk,
BŐVEBBEN

A stresszkezelés technikái a XXI. században (1)

A XX. század óriási technikai fejlődésének következtében kialakuló világhelyzetben (nukleáris fegyverkezési verseny, környezetszennyezés, az emberi magatartás torzulása) az egyes emberek magatartását szabályozó értékek nem feltétlenül azonosak az emberiség túlélését biztosító értékekkel. Igen fontos ezért, hogy az új körülmények között a nevelés képes legyen az emberiség túlélését tudatosítani és értékként a fiatalokkal elfogadtatni. Emellett jelenleg az
BŐVEBBEN

Az aviofóbia – Hogyan győzzük le a repüléstől való félelmet?

A Covid19 járvány korlátozásai és újabb hullámainak lecsengése óta az elmúlt időszakban ismét gondtalanul növekedésnek indult a repülőturizmus: növekvő tendenciát mutat az üzleti utak, a nyári időszakokra/szabadságokra tervezett repülések száma. Sokan szeretik a repülést és szívesen választják ezt a közlekedési formát. Előfordulhat azonban, hogy az utazás nem minden esetben örömteli, főleg akkor, ha repülőn kell
BŐVEBBEN

Féltékenység

Mai témánk egy nagyon kedvelt és kissé túlértékelt fogalom a párkapcsolatokban (is). Szinte biztosra vehető, hogy a féltékenység-érzetét kisebb-nagyobb mértékben már a legtöbb ember átélte, melyet érdemes több aspektusból megvizsgálni. A kérdéskör gyakori, s könnyen mondjuk, hogy megoldódik, de a való életben nem olyan egyszerűen kezelhető a féltékenység érzése, ami sok kapcsolatot megmérgezhet. Miért alakulhat
BŐVEBBEN

Legnépszerűbb tartalmaink 2021-ben

A 2021-es év sokunk számára rengeteg változást, lelki értelemben vett meghethelések és örömök sorát hozta el. Az év során átélt élmények átdolgozásához sokan vették igénybe weboldalunk ingyenes és díjköteles szolgáltatásait is. Örömmel tapasztaljuk, hogy az utóbbi egy évben megnőtt az érdeklődés pszichológiai tesztjeink iránt. Ez azt jelzi számunkra, hogy egyre többen nyitnak az önismeret felé,
BŐVEBBEN

Szorongásoldás – 5 hatékony tipp

E havi videónkban Móra Katalin pszichológusunk 5 technikát mutat arra vonatkozóan, hogyan tudunk úrrá lenni szorongásainkon. Melyek ezek? Tekintse meg videónkat, amelyből mindez kiderül. Szeretne szakszerű választ kapni felmerült kérdésére? Kattintson ide, és kérdezzen szakembereinktől! További videós tartalmakért iratkozzon fel a YouTube csatornánkra! Napi pszichológiai tartalmakért és lelki feltöltődésért kövessen minket közösségi oldalainkon:Instagram Facebook oldal
BŐVEBBEN

Személyes fejlődés a COVID alatt

Már régóta gyógyszeresen kezelnek depresszióval, azonban egy betegség kapcsán újra előjött a pánikbetegségem is, amire nem volt elég a gyógyszer. Nagyon szenvedtem már az állandó szorongástól, így úgy gondoltam, hogy pszichológushoz is fordulok. A COVID miatt nem akartam személyesen szakembert keresni, féltem, hogy elkapom a fertőzést, így online terápiában gondolkodva rátaláltam erre a honlapra, s
BŐVEBBEN

A személyiségzavarok típusai

A személyiségzavarokat alapvetően három fő kategóriába sorolhatjuk. Az első csoport az A-csoport, melyet a „különc” személyiségzavarok csoportjaként is szokás emlegetni. A B-csoportba tartozó személyiségzavarok az ún. „teátrális” személyiségzavarok, míg a C-csoportba a „szorongásos” személyiségzavarok sorolhatóak. Jelen cikkünknek nem célja a részletes diagnosztikai ismertetés, így a diagnózis felállításához szükséges pontos kritériumok felsorolása sem, továbbá az egyes
BŐVEBBEN

Relaxációval a hétköznapi stressz ellen

Gór Dóra pszichológusunk relaxációs gyakorlata segít levezetni a hétköznapi stresszt. Segítségével feltöltődhetünk energiával, átmenetileg letehetjük a terheinket, hogy amikor készen állunk rá, szembenézhessünk a problémákkal. Szeretne szakszerű választ kapni felmerült kérdésére? Kattintson ide, és kérdezzen szakembereinktől! További videós tartalmakért iratkozzon fel a YouTube csatornánkra! Napi pszichológiai tartalmakért és lelki feltöltődésért kövessen minket közösségi oldalainkon:Instagram Facebook
BŐVEBBEN

Milyen jelenségeket, testi érzéseket értelmezhetünk félre pánikroham során?

Korábbi blogbejegyzéseinkben írtunk részletesebben a pánikbetegség tüneteiről, okairól, hatékony kezeléséről. A mai blogbejegyzésben azt részletezzük, hogy mikor élhetünk át szorongást a pánikrohamok során, milyen ártalmatlan ingerek válthatják ki a pánikrohamot bennünk, s mit értelmezhetünk félre ezekben a helyzetekben. Mitől függ, hogy a szorongást a pánikroham előtt vagy során éljük meg? A pánikrohamot két típusra oszthatjuk
BŐVEBBEN

Ritkább pszichotikus állapotok

Korábbi cikkünkben szóltunk a gyakoribb pszichotikus betegségekről volt szó. Írtunk arról is korábban, mi az a pszichózis, milyen tünetei vannak. Milyen betegségek okozhatják, azt hogy valaki eltávolodik a valóságtól. Jelen cikkünkben a ritkábban előforduló pszichotikus tünetekről lesz szó. Milyen ritka típusokról beszélhetünk? Ekbom tünet során a személy taktilis (tapintási) hallucináció, vagy illúzió révén olyan bogarak,
BŐVEBBEN

Az alváselégtelenség típusai és okai

Korábbi cikkünkben kifejtettük, hogy a helytelen képernyőhasználat is hozzájárulhat az alvászavar kialakulásához, s milyen lépéseket érdemes tenni a megelőzésben. Mai blogbejegyzésünkben az inszomniáról írunk, mivel több kérdés is érkezett a pszichológus válaszol rovatunkba ezzel kapcsolatosan. Mi az inszomnia? Inszomnia (alváselégtelenség) alatt a túl kevés, vagy egyéb ok miatt nem kielégítő alvást értünk. Általában nem önálló
BŐVEBBEN

Megoldások a halogatásra

Mint az látható volt az eddigi blogbejegyzéseinkből, a halogatás nem egy egyszerű jelenség, hanem nagyon komplex  magatartás. Ezáltal egyetlen, mindig működő receptet nem lehet adni arra, hogy miképp szabaduljunk meg tőle. Érdemes azonban átgomdolni az alábbiakat a változtatáshoz. A halogatás okainak ismerete segít a megoldás megtalálásában Láthattuk, hogy számtalan oka, és magyarázata lehet annak, vajon
BŐVEBBEN

Hogyan tartson kapcsolatot a nagyszülő az unokájával a koronavírus járvány idején?

Mai blogbejegyzésünkben arról írunk, hogy a járvány alatt a nagyszülők a nehézségek ellenére mégis hogyan tudnának részt venni az unokáik életében, miben tudnak segíteni a gyerekeikkel otthon maradt szülőknek. Mi akadályozhatja a nagyszülői szerep megélést a mai világban? “Ma sokkal nehezebb feladat nagyszülőnek lenni, mint korábban: többet kell dolgozni az unokák kötődéséért, sok közös játékkal,
BŐVEBBEN

Down szindrómás gyermek a családban

“A beilleszkedéshez nem bizonyos képességekre vagy egy adott teljesítményre van szükség, hanem arra, hogy a közösség befogadja az embert.” Gyarmati Andrea A Down-szindróma világnapját (World Down Syndrome Day) március 21-én tartják. Az eredeti ötlet Stylianos E. Antonarakis genetikustól származik, majd az ART21 nevű svájci betegcsoport átvette a napot. Az első világnapot Svájcban tartották 2006-ban. Az
BŐVEBBEN

A krónikus halogatásról

Korábbi blogcikkeinkben tárgyaltuk, hogy a halogatás mindenkire jellemző lehet különféle helyzetekben. Van egy olyan személyiségtípus, aki rendszeresen viselkedik így, őket nevezzük krónikus halogatóknak. Mi jellemző rájuk? Hogyan érzik magukat a krónikus halogatók? Mik a leggyakrabban elhalasztott feladatok? Mi áll a krónikus halogatás hátterében? Mivel jár a krónikus halogatás? Hogyan hat ez a közérzetünkre? A krónikus
BŐVEBBEN

Milyen megküzdési stratégiákat alkalmazhatunk stresszhelyzet esetén?

Korábban már részleteztük, hogy hogyan is kezelhetjük a minket érő stresszt. Mai blogbejegyzésünkben részletesebben tárgyaljuk a különféle megküzdési módokat, s ezeken belül megkülönböztetett figyelemmel azokat a  megküzdési stratégiákat, amelyek előfordulhatnak a mindennapok során. Melyek is ezek? Mi is a megküzdés? Milyen formái vannak? Megküzdésnek nevezzük a stresszhelyzet megoldását szolgáló alkalmazkodási próbálkozásokat. A megbirkózási módokat adaptív,
BŐVEBBEN

A falcolás (önsértés) szakszerű kezelése

Ahogy korábbi blogbejegyzésünkben említettük, a falcolásnak igen sokféle oka lehet, melynek megértése alapvető a tünet megszüntetéséhez. Lehet, hogy sokkoló, de minden ötödik ember szenved falcolástól vagy „öngyilkosság nélküli önkárosítástól”. A probléma gyakran észrevétlen marad, mert könnyű elrejteni a ruházat alatt, így még a szeretteik sem veszik észre. A falcolás definíciója: a testszövet szándékos, önkényes megsemmisítése,
BŐVEBBEN

A falcolás (önsértés) okairól röviden

Amikor egy gyerek, vagy serdülő falcolásával foglalkozunk, mi klinikai szakpszichológusok a lelki folyamat dinamikáját szeretnénk megérteni, hogy mi zajlik a fiatalban. Mi az, ami miatt ezt a “tünetet” “választotta”. Ha valaki élt már át bármilyen lelki szenvedést, akkor tudja, hogy nagyon nehéz kifejezni az adott fájdalmat, sokszor nincsen minta rá, nincsenek gyakorlati használatban rá szavaink,
BŐVEBBEN

A krónikus fájdalomszindrómáról bővebben

Mai blogbejegyzésünkben arról írunk, hogy mit is nevezünk krónikus fájdalomnak, milyen tünetei vannak. Milyen lelki megbetegedésekkel járhat, kik a veszélyeztetett csoportok, s miért ajánlott pszichológushoz fordulni, ha ebben a betegségben szenvedünk. Mit is nevezünk fájdalomnak, milyen típusai vannak? Sanders definíciója szerint a fájdalom erős kellemetlen érzet, és érzelmi szenvedés, amely aktuális, képzelt, vagy fenyegető testi
BŐVEBBEN

Óvodások és kisiskolások indulatkezelésének javítása relaxációs játékokkal

A gyerekekkel foglalkozó szakemberek egyre többször tapasztalják, hogy a mai gyerekek sokszor fáradtak, ingerlékenyek, az alapvető érzelmeket is nehezen fogalmazzák meg, vagy ismerik fel. Hamarabb reagálnak indulatosan, agresszívabban. A gyermekeknek óriási a teljesítményszorongásuk már kisiskolás korban. Mi lehet az oka ennek? Hogyan tudjuk segíteni a legjobban gyermekeinket? Fontos, de itt erre nem térünk ki részletesen,
BŐVEBBEN